Isten hozott az Etele Egyesület honlapján!
Több mint tíz éve, hogy kisebb nagyobb sikerrel hol a móka kedvéért, hol tudatosan, hol meg csak úgy, tesszük a dolgunkat. Ez az idő szükséges és elégséges volt arra, hogy néhány dolog a helyére kerüljön. Főleg a fejekben. Lekristályosodtak a gondolatok, átláthatóvá váltak az összefüggések, a hamis kapcsok lazultak, az igaziak acélosodtak. Az már egy ideje nyilvánvaló, hogy a régi bölcselet alól nem vagyunk mi sem kivételek: könnyebb a dolgokat megszerezni, mint megtartani. Képesek voltunk és vagyunk nagyszerű dolgokat alkotni, azonban ezekhez nem vagyunk hűek, nem tudjuk hosszútávon fenntartani, nem vagyunk elég kitartóak, hogy tartalommal töltsük meg őket.
Néhány éve páran úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne megpróbálni kézbe venni és ott is tartani a történéseket. Honvédtalálkozót szerveztünk, rendszeresen úzvölgyi székely kaput festettünk, hetente karbantartási munkát végzünk a szentmártoni haditemetőben, levéltári és hadszíntéri kutatásaink folyamatosak, a térség régi dokumentumainak mentése, rendszerezése ma is folyamatban van, az úzvölgyi kisvasút történetével, tárgyi örökségével is foglalkozunk. Ezekben a munkálatokban a szegedi Meritum egyesületben egy igazi partnerre találtunk. Önzetlenül támogattak és támogatnak. Azonban a hivatalos partnerség elképzelhetetlen jogi forma nélkül. Meg a támogatások is elkelnek, hiszen a személyes lehetőségeink eléggé korlátozottak, pályázni kell tehát. Ezért jött létre az Etele Egyesület melynek honlapját most Ön böngészi kedves Látogató!
Vitos József
